LG Real 8K kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: LG Real 8K
Az LG elsőként tudta felülmúlni a 8K Ultra HD tévészabvány hivatalos definíciójában foglaltakat
Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy a világon elsőként olyan televíziókat alkotott meg, amelyek felülmúlják az amerikai Szórakoztatóelektronikai Szövetség (Consumer Technology Association, CTA) által a 8K Ultra HD termékekre és szolgáltatásokra meghatározott szabvány szigorú előírásait.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.